2011
Főoldal
A résztvevők
Naplók

Az expedició kapcsolattartója és sajtófőnöke

Vincze Szabolcs
06-20-3757699
e-mail

Lhoce (2011)

MEGVAN AZ ÚJABB NYOLCEZRES!

Május 21-én Erőss Zsolt és Gál László elérte a 8516 méter magas Lhoce csúcsát, ezzel 11-re növelték a magyarok által megmászott nyolcezres hegyek számát

A sikeres csúcstámadást követően a két mászó késő éjszaka érte el a 7900 méteren lévő IV-es tábort, jelenleg pedig már a III-as táborban vannak. Állapotuk jó, csak fáradtak.

A tegnap esti híradások elmaradásának oka az, hogy a csapat két telefonja a visszaforduló Mécs László és Horváth Tibor hátizsákjaiban voltak, így a csúcsmászók nem tudták azonnal értesíteni sikerükről az alaptáborban a hírre várakozó expedícióvezetőt, Kollár Lajost.

A Magyarok a Világ Nyolcezresein sorozatának 2011-es expedíciója tehát sikerrel járt, Erőss Zsolt a kilencedik, Gál László pedig az első nyolcezres csúcsát mászta meg, rögtön a világ negyedik legmagasabb hegyével kezdve. A Lhoce a magyar expedíciós hegymászás 11-dik nyolcezrese.

A csúcsot ugyancsak 21-én elérő baszk hegymászók azonban bajba kerültek. Ketten közülük ereszkedésknél nem érték el a IV-es tábort sem (7900m), és egy egész éjszakát töltöttek a szabadban 8000 méter fölött.

Személyes beszámolókat olvashatnak az expedíció tagjai, Mécs László és Gál László blogjain, de Erőss Zsolt és Horváth Tibor is felrakja az internetre benyomásait és élményeit, melyeket a helyi és hegyi kapcsolat szerint igyekeznek folyamatosan vezetni a mászás ideje alatt, és melyek a nevekre kattintva elérhetők!

 

Partneroldalak:


Lhoce hírek

A csapat pénteken ér Katmanduba
2011-05-27

A Budapestre érkezésük és a sajtótájékoztató időpontja akkor derül majd ki.

Megvan az újabb nyolcezres!
2011-05-26

Május 21-én Erőss Zsolt és Gál László elérte a Lhoce csúcsát.

Szombaton csúcstámadás
2011-05-22

A mászóknak 600 méter szintkülönbséget kell leküzdenie a Lhoce-kuloárban.

Megvan a csúcstámadás új időpontja
2011-05-20

A magyar mászók a III-as táborban tartózkodnak.



Qualitis Kft.